A középkori Japánban barátaink éppen élvezik a jó időt, amelyet a nyár hozott. Már alig várták, hogy végre eljöjjön, hiszen a tavasz nem volt a legnaposabb.
-Hé! Mit szólnátok, ha lemennénk a tópartra? –kérdezte Kagome a többieket. Inuyasha mint mindig, most is morgott. De a többiek leszavazták, így el is indultak a partra. Inuyasha kissé lemaradva ment utánuk, nehogy azt gondolják, hogy ő is szeretne már pihenni. Nem mutathatott gyengeséget! Akkor minden szellem rájuk törne.
Mikor megérkeztek, a lányok elmentek átöltözni (persze előtte Sango Miroku lelkére kötötte, hogy meg ne merje őket lesni, vagy várhatja a fejére a púpot). A fiúk pedig leültek a pokrócra, amit még Kagome terített le előtte. Inuyasha kissé elkalandozva, már ott tartott, hogy a pokrócnak milyen jó Kagome-illata van, amikor a lányok megérkeztek. Inuyasha nyugtázta magában, hogy Kagome nagyon csinos. Miroku alig akarta levenni a szemét Sango-ról. A lány ezt megelégelve egy hatalmas ütést mért a szerzetes fejére a Hiraikotsuval.
A lányok már egy fél órája bent voltak a vízben, a fiúk pedig kint ültek duzzogva a pokrócon. Egyre többször tekintgettek a víz felé, mivel egyre melegebbre fordult az idő. Végül a lányok megelégelték, hogy a fiúk csak duzzognak egész álló nap, ezért elhatározták, hogy becsalogatják őket.
-Segítség! –kiáltották egyszerre.
A fiúk azonnal talpra ugrottak, majd belevetették magukat a vízbe. A lányok nagyot kacagtak rajtuk. Mikor a fiúk rájöttek a turpisságra azonnal a lányokra vetették magukat. A lányok sikítottak, majd fél óráig játszottak együtt a vízben.
Majd kiültek a pokrócra száradni. Beszélgettek, aztán mikor a nap kezdett ereszkedni visszamentek a faluba.
Másnap elindultak, hogy ékkőszilánkokat keressenek. Kagome érzett párat a közelben. Ezért elindultak arra. Mentek egy darabig, majd elérkeztek egy útelágazáshoz. Úgy döntöttek, hogy Inuyasha és Kagome menjenek balra, Sango, Miroku és Kirara pedig jobbra. Elváltak egymástól. Kagoméék már jó ideje mentek, mikor Inuyasha veszélyt érzett. Kagome arcára egy hópehely ereszkedett. Azt hitte, hogy csak képzelődik, így nem is foglalkozott vele. De amikor már egyre jobban fázott, akkor kezdett gyanakodni.
-Inuyasha! Te nem érzel valami különöset a levegőben? –kérdezte.
-De. Már egy ideje érzem. Valaki követ minket. –mondta Inuyasha és egyre csak jobbra-balra tekintgetett.
Hirtelen Inuyasha megragadta Kagomét és arrébb ugrott vele. Ekkor egy hatalmas dolog csapódott oda, ahol az előbb még ők álltak. Ahol a füst eltűnt, mag is láthatták, hogy mi az; egy hatalmas jégcsap volt. Ekkor már javában hullott a hó. A bokáig érő hóban egyre nehezebb volt mozogni. Ekkor egy gonosz kacaj hallatszott.
-Te lennél az a híres Inuyasha? Harcolj velem! –mondta a hang, majd egyszer csak megjelent egy lány.
-Én Yuki vagyok. A hó és a jég királynője. És azt akarom, hogy küzdj meg velem! –mondta és már támadott is. Hatalmas jégcsapok repültek Kagoméék felé. Inuyasha felkapta Kagomét és arrébb ugrott vele.
-Kagome! Maradj itt! Ne mozdulj! –mondta, majd Yuki felé fordult.
-Rendben! Küzdjünk meg! KAZE NO KIZU! –kiáltott. De Yuki simán kitért előle.
-Csak ennyi telik tőled? Remélem, hogy többet is tudsz mutatni! –és támadott. Inuyashát lassan térdig belepte a hó. Nehezen tudott mozogni, így telibe találta 3 jégcsap.
-Inuyasha!!! –kiáltotta Kagome.
Inuyasha nehézkesen felállt. Több sebből vérzett. A hó egyre nagyobb volt. Yuki megindította újabb támadását. Hatalmas fehér gömb közeledett Inuyasha felé. Inuyasha a kardjával akart védekezni, de az nem sokat tehetett így a gömb eltalálta Inuyashát. Ez után már nem tudott felállni.
-És most jöjjön a kegyelemdöfés! –kiáltotta Yuki, az előzőhöz hasonló gömböt indítva Inuyasha felé.
„Ha ez eltalálja, akkor vége.” –gondolta Yuki, magában mélységes örömmel.
Inuyasha már arra gondolt, hogy itt a vég, de ekkor…
-Kagome!!! –kiáltotta Inuyasha. A lányt telibe találta a gömb.
-Még visszajövök! –mondta Yuki és hópelyhekké változott.
-Kagome! –kiáltott Inuyasha és odakúszott a lányhoz. -Mit csináltál?
-Inu… yasha. –mondta mosolyogva Kagome. –Jól vagy. Örülök… -mondta és elvesztette eszméletét.
-Kagome! Ne add fel kérlek!!! Nem… nem hagyhatsz egyedül! Sok dolog van, amit… amit nem mondtam még el! Kérlek!
Magához ölelte a lányt, majd felvette a földről és elindult vele. Nem tudta, merre megy, de mielőbb vissza akart érni a faluba Kagomével. Egyre jobban fázott. Megállt egy fánál és lefektette Kagomét. A lány kinyitotta a szemét.
-Inu… yasha.
-Kagome!
-Nagyon fázom!
-Kagome! –Inuyasha megfogta a lány kezét. –A kezed jéghideg! –Inuyasha levette a köpenyét és a lányra terítette.
-Inuyasha. A te kezed is hideg. Vedd… vedd vissza a köpenyt.
-Kagome! Te idióta! Én többet bírok, mint egy ember. Miért kellett elém ugranod?
-Nem akartalak… elveszíteni.
-Így most én veszíthetlek el téged. Te… idióta… -mondta Inuyasha, de a szeme könnybe lábadt a gondolattól, hogy elveszítheti a lányt. Azt az egyetlen lányt, aki olyannak fogadta el őt amilyen. Aki miatt az életét is képes lenne odaadni.
-Mi… az a sok minden, amit még nem mondtál el? –kérdezte Kagome.
-Kagome! Én… szeretlek.
-Én… -Kagome nem tudta befejezni a mondatot, mert lecsukta a szemét.
-Ka… Kagome! Kérlek! Nem hagyhatsz… nem hagyhatsz EGYEDÜL!!! –könnycseppek gördültek le a hanyou arcáról, majd a hóba csöppentek felolvaszván azt.
-Ó! Csak nem meghalt a kis barátnőd?! –kérdezte gúnyosan egy hang.
-Yuki! –kiáltotta Inuyasha. –Gyere elő, ogy megölhesselek!!! –ordította, mire az feltűnt közvetlen előtte. Inuyasha máris támadott a szent karddal. Yuki minden csapását hárította.
-Ezért még megfizetsz! Ezt Kagoméért kapod! –kiáltotta Inuyasha, súlyos csapást mérve Yukira, aki ettől a földre került. Meglepetésére Inuyasha eldobta kardját és a nyakánál fogva megemelte.
-Normális esetben soha nem bántanék egy lányt, de ez nem az! Elvetted tőlem azt akit a világon mindennél jobban szerettem! Ez nem úszod meg! –mondta, majd hatalmas erővel ellökte magától Yukit, aki egy fának csapódott. Mire föleszmélt Inuyasha már ott is volt előtte. Minden erejét beleadva megütötte Yukit, aki ettől több métert repült. Inuyasha elővette kardját és felkészült az utolsó támadásra.
-Most véged. –mondta Yukinak. –KONGOUSOUHA!!!
Yukit telibe találta, aki ekkor már tisztában volt vele, hogy itt a vég.
-Örülök, hogy harcolhattam veled Inuyasha. –mondta, majd elporladt.
Inuyasha fújt egyet, majd visszament Kagoméhez. Leült mellé, magához ölelte és egyre csak folytak a könnyei. A hó már olvadni kezdett (mivel Yuki meghalt). Inuyasha csak sírt, könnyei pedig végigfolytak arcán, majd Kagome arcára csöppetek.
-Kagome… kérlek, gyere… gyere vissza! –suttogta a hanyou. Nem tudta elfogadni, hogy ez lehet a vége. Hiszen alig egy éve ismerte meg ezt a lányt. Mindig ő tartotta benne a lelket… mindig vele volt… kockára tette érte az életét… nem mehet csak így el.
-Inu… -Inuyasha hirtelen nem is fogta fel, hogy mit hall. Azt hitte, hogy a fájdalom miatt hallja Kagome hangját.
-Iuyasha… Én is… szeretlek. –Inuyasha felkapta a fejét, és látta, hogy Kagome barna szemeivel ránéz.
-Te… élsz! –kiáltotta, magához ölelve a lányt. Szorosan tartva, mintha el akarnák tőle szakítani. –Szeretlek!!! Szeretlek!!! –kiáltotta a világba Inuyasha. Fel sem fogva még igazából, hogy mi történt.
-Én is szeretlek. –suttogta Kagome. Inuyasha ölébe vette a lányt és megcsókolta. Majd újra meg újra. Visszakapta szerelmét… vele marad… mindörökké… soha többé nem engedi el.
-Inuyasha mennünk kéne. –szólt Kagome.
-Biztos, hogy elég erős vagy hozzá? Hosszú lehet az út. –aggodalmaskodott Inuyasha.
Kagome rámosolyott.
-Induljunk. –modta. Inuyasha segített neki felállni.
Végül pár perces séta után megtalálták az útkereszteződést. Körülnéztek. Ekkor a másik út kanyarulatában megjelentek Sangoék.
-Hé! Inuyasha, Kagome! Megtaláltuk az ékkőszilánkot! Veletek meg mi történt? –kérdezte Miroku, látva Inuyasha sérüléseit. Inuyasha és Kagome egymásra néztek.
-Hosszú történet. –mondta Inuyasha. –Menjünk vissza Kaedéhoz.
Elindultak vissza a faluba. Inuyasháék megvárták amíg Mirokuék előrébb mennek. Inuyasha megcsókolta Kagomét. A lány rámosolygott, majd megfogta a fiú kezét és elindultak Mirokuék után.

- t h e e n d-