– Hello! Üdvözöljük a rajongókat! Következik Inuyasha újabb kalandja!

– Mindannyian az ékkőszilánkokra vadászunk...

– Én pedig Narakura a Tetsusaigával!

– Nagyon különös ez a férfi. Semmire sem hasonlít, amit korábban láttunk. Naraku szolgája... vagy mégsem? Ráadásul most az egyszer az is előfordul, hogy Kouga is a legrosszabb pillanatban bukkan fel...

– Én? Hogyhogy?

– Mirokuval, Sangóval, Shippóval és Kirarával...

– Kapcsolódjatok be ti is ebbe a mesébe, amit úgy hívnak:

INUYASHA

Egy öregasszony mossa szennyes ruháját a folyónál. Bizony, eljárt már felette az idő, vasfogai mély barázdákat hagytak az arcán. Bal szeme le van fedve, örök emlékül a harcokból, amiket az élet eléállított. Sajnos a falu környéke még így sem biztonságos, ezért is van a hátán mindig egy tegezre való nyílvessző. Kaede anyó mindig is készen állt rá, hogy bármikor megvédje magát egy jött-ment szellemtől.

A folyó másik partján fekvő erdőből robajok zavarják meg a falu eddig csendes napját. Az öregasszony keze is megáll, miközben a zaj forrását keresi fülével. Az erdő mélyéről jön, de bármi is okozza, nem úgy hangzik, mintha nagyon mozogna. Szinte egy helyben áll. Néhány falusi azért a biztonság kedvéért a szokásosnál erősebben megmarkolja a kezében tartott kapát és a folyóhoz sétál.

Mélyen az erdőben meg is található a hangzavar oka. Egy toronymagas gorillaszellem mást se csinál, csak ide-oda lépked olyan erővel, mintha el akarna taposni valamit. Csakhogy az a valami túl gyors ahhoz, hogy egyszerűen rálépjen. A gorilla lába alól egy férfi gurul ki folyamatosan. Ruházata feltűnően eltér a japánok stílusától. Könnyű, testhez simuló bőrmellvértet visel, hozzá térdben bő selyemnadrágot és hosszúszárú bőrcsizmát. Hátára két kard tokja van erősítve, övén feltekert, láncszerű fegyver, amin egész hosszában hátrahajló fogak sorakoznak kétoldalt. A bőrvért mellkasáról pedig valami rózsaszínűen ragyog...

– Csak kapjalak el, enyém lesz az az ékkőszilánk, ha addig élek is! – mennydörgi a szellem, és újra emeli a lábát.

A férfi a következő támadás elől is elgurul, majd felkapaszkodik a legközelebbi fa egyik alsó ágára. Csizmája szárából egy tőrt ránt elő mielőtt visszaugrana a küzdelembe. A tőrt kapaszkodóként beledöfi a gorilla lábszárába, és azon csüngve kardjával vízszintes vágást ejt a szellem bőrén. Ellenfele hangos szitkozódások közepette próbálja lesöpörni, de mielőtt még elérné, a férfi magától is leugrik.

– Na jól van, szörnyeteg – morogja maga elé. Kék szeme dühösen húzódik össze, ijesztő hatást adva vállig érő, fekete hajjal keretezett arcának. – Ha a vádli nem gyenge pont, lássuk a bokákat...

A gorilla ezúttal egyik kezével csap a férfi után, de ellenfele most is elugrik az utolsó pillanatban. Átgurul a szellem lábai között. Egyszerre rántja elő mindkét kardját, és ostromolni kezdi a bokáit. A hatalmas gorillának még észbe kapni sincs ideje. Lábai rövid időn belül már nem képesek megtartani a súlyát. Térdre esik. A férfi mintha csak erre várt volna, azonnal fölszalad a szellem hátán, egészen a fejéig.

– Úgy tűnik, inkább a te szilánkod lesz az enyém! – kiáltja, miközben egyik fegyverét belemeríti ellenfele tarkójába. A penge egy újabb rózsaszínben tündöklő kőtöredéket pattint ki a szellem testéből. A gorilla pedig mozdulatlanul nyúlik el a fák között.

Abban a pillanatban, hogy a férfi felveszi a szilánkot a földről, egy nő is megjelenik a harctéren. Arca előtt legyezőt tart, csak vörös szeme látszik ki mögüle.

– Le vagyok nyűgözve – mondja elismerően. Egészen közel sétál a férfihoz, majd kinyújtja a kezét.

– A gazdádnak nagyon kellhetnek ezek a darabok – jegyzi meg a férfi, miközben átadja a szilánkot a szélboszorkánynak. – Egyre inkább szeretnék találkozni vele.

– Türelem – inti le Kagura. – Az igazi próbád még hátra van. Látni szeretnénk, mit kezdesz mindannyiunk legfőbb ellenségével... Inuyashával.

A megvezetett harcos

– Ez nem igaz! Utálom ezt az erdőt! Lefogadom, hogy az elmúlt két napban csak körbe-körbe kóválygunk!

Még a madarak is rémülten röpülnek fel a fákról, meghallván Inuyasha zsörtölődő kiáltásait. A félszellem ezúttal társai tájékozódási képességének hiányát találja elfogadhatatlannak.

– Nyugodj le! – szól rá Kagome. – Mi sajnos hozzá vagyunk szokva egy nagyon hasznos találmányhoz, amit úgy hívnak, hogy térkép. Másrészt az elmúlt napokban alig pihentünk, mert te minél előbb meg akarsz ütközni Narakuval. Harmadrészt pedig nem is biztos, hogy körbe-körbe megyünk...

– Igen? Pedig ezt a követ már legalább ötödször látom – mutat Inuyasha egy kavicsra a lábánál.

– Ezek a kövek mind olyan egyformák, ez nem jelent semmit.

– Úgy veszekednek, mint a friss házasok – súgja oda Sango Mirokunak a háttérben.

– A szerelem bizony kiismerhetetlen, kedves Sango – vélekedik suttogva a szerzetes. – De addig mi talán ledőlhetnénk egy kicsit pihenni...

Miroku már a mondat felénél leül a hozzá legközelebb lévő fa tövébe. Ezt meglátva végül lassan Inuyasha is megenyhül.

– Jól van, talán pihenhetünk egy nagyon kicsit, de utána azonnal megyünk tovább, világos? És nem tűrök nyafo...

Inuyasha és Kagome egyszerre dermednek meg. Shippo és Sango kíváncsian néznek rájuk.

– Éreztek valamit? – kérdi a rókaszellem.

– Ez a szag... Ismerős – motyogja Inuyasha, és rögtön tovább is indul a fák között. Nyomában Kagoméval.

– Ezek szerint ékkőszilánk is van arra – szólal meg Sango, majd elkezdi felkelteni Mirokut, hogy barátaik után tudjanak menni.

Sangóék egy kisebb tisztás előtt érik utol Inuyashát és Kagomét, akik egy bokor mögött lapulnak. A tisztáson egy nőt látnak, aki céltalanul járkál fel-alá.

– Kagura – morogja Inuyasha, miközben a Tetsusaiga markolata felé nyúl. – Most ellátom a baját...

– De mit csinálna itt egyedül? – veti közbe Kagome. – Igaz, az a szilánk is a közelben van, amit éreztem... Lehet, hogy azért jött volna?

– Ha igen, a mérges darazsak nem mondták meg neki pontosan a helyet, és keresgélnie kell – vélekedik Miroku. – Habár Narakuról ezt nem igazán tudnám elképzelni...

– Engem nem érdekel, miért van itt, most aznnal megyek és felaprítom.

Mire bárki feleszmélne, Inuyasha már ki is rontott a bokorból. Karddal a kezében veti rá magát a szélboszorkányra, aki a félszellem csatakiáltását hallva is lassan fordul meg. És mosolyog.

– Ez csapda! – hasít Kagoméba a felismerés. – Inuyasha!

A félszellemen ez már nem segít. Felugrik a levegőbe, hogy onnan sújtson le Kagurára, de valami elkapja a bal karját és visszarántja. A félszellem hatalmas erővel zuhan neki háttal egy fának, ami szét is reped az ütéstől. Meglepetésében még a Tetsusaiga is kiesett a kezéből. Egy másik fa ágáról pedig egy férfi ugrik a földre Inuyasha és Kagura között. Könnyű, testhez simuló bőrből készült mellvértje, térdben bő selyemnadrágja és hosszúszárú bőrcsizmája szokatlan látványt nyújt. Hátán két kard tokja csüng. Kezében egy hosszú, láncszerű fegyvert tart, amin teljes hosszán hátragörbülő fogak sorakoznak kétoldalt. A lánc egy darabon követhető közte és Inuyasha között, de a vége rátekeredett a félszellem karjára. Csak a kifelé néző fogak csúcsa nyúlik ki Inuyasha véráztatta kimonójából.

– Nicsak, mit fogtunk? – kérdezi gúnyos hangsúllyal a férfi. – Csak nem te vagy az a hírhedt Inuyasha?

A félszellem nem válaszol. Az ütéstől még mindig némileg kábán ül a fa tövében. Csupán arra telik tőle, hogy dühösen rángassa a szemöldökét.

– Állj! – kiáltja Kagome, miután előjön a bokor mögül. Egy felhúzott nyílvesszővel a férfira céloz. – Engedd el és dobd el a fegyvert, különben lövök.

A férfi pár pillanatig csak figyeli Kagomét. Bőrpáncéljának mellkasán rózsaszínben megcsillan egy apró szilánk.

– Van egy másik ajánlatom – mondja végül. Lassan meghúzza a lánc végét annyira, hogy Inuyashának fájdalmas nyögések közepette előre kell nyújtania a kezét. – Te dobd el a fegyvert, különben a barátodnak volt egy karja.

– Kagome! Velem ne törődj! Intézd el... Ááá!

A férfi még egy kicsit húz a láncon, hogy elhallgattassa a félszellemet, majd visszaengedi. Kék szeme eközben végig a még mindig őt célbavevő Kagomét fürkészi.

– Nem tanítottak illemre? – veti oda Inuyashának. – Ne próbáld összezavarni, ha már egyszer kiáll érted. Egyébként meg fogalmam sincs, miért tenné. Te pedig eldobhatnád már azt a fegyvert.

Miután Kagome még mindig nem ereszti le az íját, a férfi egyik kezével egy tőrt ránt elő a csizmája szárából, és a lány felé hajítja. A penge nagyon kis híján súrolja Kagome arcát, mielőtt belefúródna egy fa törzsébe.

– Kagome! – kiáltja egyszerre Miroku és Sango, miközben ők is kijönnek a bokor mögül.

– Te mocsok!

Inuyashából nem csak kiáltást, hanem tettet is kivált a férfi viselkedése. Felpattan a helyéről és még ép jobb kezével akar behúzni egyet ellenfelének, de az a láncot húzva maga mellett vezeti el. A félszellem a roham végén egy újabb fának esik neki. A férfi most már annyira meghúzza a kezében lévő fegyverét, hogy félő, Inuyashának a végén tényleg leszakad a karja.

– Nem bírsz magaddal, azt látom – morogja a férfi. – Hiába, úgy tűnik a te fajtád sose változik...

– Várj! – kiáltja Kagome. – Rendben. Megteszem, amit akarsz. Csak ne bántsd Inuyashát...

A lány lassan leereszti az íjat, majd leteszi a földre. Utána előrelépve el is távolodik tőle.

– Kagome! Mégis mit csinálsz? – kiáltja Sango, és már készíti is a bumerángját, de Kagome leinti.

– Semmi baj – mondja határozottan. – Tudom, mit csinálok.

– Egy fenét! – ordít közbe Inuyasha. – Teljesen megbuggyantál... Ááá!

– Tényleg kezd elegem lenni belőled. Hagyd már szóhoz jutni! – korholja le a férfi Inuyashát, akinek már előre kell dőlnie a lánc miatt. Háta már nem is ér a fához.

Kagome elővesz egy kis üvegcsét a benne lévő ékkőszilánkokkal.

– Ezek kellenek nektek, ugye? – kérdezi a férfit.

– Kagome! – kiált fel döbbenten Miroku is. – Tényleg oda akarod nekik adni a szilánkokat?

A lány nem is figyel a szerzetesre. Tesz még néhány lépést a férfi felé.

– Tudom, hogy Naraku mennyire akarja ezeket a szilánkokat. Nem tudom, mit mondott neked, de igazán nem is érdekel. Én kész vagyok odaadni a szilánkokat, de csakis neked. És csak azzal a feltétellel, hogy nem adod tovább...

– És ezt megtennéd ezért a léhűtőért? – vág a szavába a férfi. – Mégis mit eszel benne annyira?

– Erre mi is kíváncsiak lennénk – szólal meg Miroku Kagome háta mögött.

– Csendben maradnátok? – szól rájuk a lány. – Épp tárgyalni próbálok.

– Ezekkel nem lehet tárgyalni – mondja Inuyasha, miközben nagy nehezen feltápászkodik. – Akik Naraku mocskos dolgait intézik, azoknak pusztulniuk kell!

A félszellem már meg is indulna ellenfele felé, amikor...

– Fekszik!

A férfi is elcsodálkozik a varázsszó hatásán amíg Inuyasha jobb híján a földbe motyogja:

– Kagome, te áruló...

– Túl sok időt vesztegetsz rájuk – szól közbe Kagura, aki eddig csak a háttérből figyelte az eseményeket. – Vedd el tőlük a szilánkokat!

– Milyen mocskos dolgokról beszéltek? – kérdez vissza hirtelen a férfi.

– Hogy? Csak el akarják terelni a figyelmedet. Szerezd meg a szilánkokat! Utána eldől, hogy mi legyen velük.

Kagome egyre magabiztosabban lépked a férfi felé. Már elég közel van, hogy átadhassa az üvegcsét, amikor a férfi ismét megszólal. Ezúttal már fenyegetően.

– Ha ez csak egy trükk...

– Nem az – rázza a fejét a lány. – Azt viszont tudnod kell, hogy Naraku a hírhedt és nem Inuyasha. Ezért kérlek rá, hogy ne add tovább neki...

Ebben a pillanatban két mérges darázs jelenik meg Mirokuék háta mögött. Egyenesen Kagurához mennek, mintha jelentést akarnának tenni.

– Ez egy csel! – kiáltja hirtelen a szélboszorkány. – Mindjárt itt a segítségük!

Mindenki abba az irányba fordul, amerről a darazsak jöttek. A fák között valósággal egy forgószél tart feléjük. Kirara még fúj egyet, de a következő pillanatban már egy farkasszellem áll Mirokuék mellett.

– Kouga! – kiáltanak fel többen is.

– Nocsak, egy kicsit többen vagyunk, mint amennyire gondoltam – járatja körbe a szemét Kouga a tisztáson.

– A legjobbkor – sóhajt fel Sango. – Beszélj Kagome fejével! Oda akarja adni a szilánkokat Naraku embereinek.

– Micsoda? Ugye csak szórakoztok?

A férfi hamarabb reagál Kagoménál. Megragadja a lány karját, és magához húzza. Olyan helyzetben szorítja magához, amiben a láncból kiálló fogak Kagome nyaka előtt meredeznek.

– Nem megmondtam, hogy ne próbálkozzatok semmilyen trükkel? – morogja.

– Kagome! – kiált feléjük Kouga, majd a szeme sarkában észreveszi a földön fekvő Inuyashát. – A kutyulival meg mi történt?

– Fogd be! – morogja a félszellem, még mindig a földbe, és amennyire tudja, meglengeti sérült karját. – Nem látod?

– Vigyázhattál volna jobban is. Sebaj, majd én elintézem.

– Ne! – szól rá Kagome. – Maradj ott!

– Még mit nem! Nem fogom hagyni, hogy bárki így bánjon veled!

– Azt mondtam, maradj ott! – torkolja le Kagome. Utána viszont szavai már a férfihez szólnak. – Nem akarunk bajt.

– De, kedvesem...

– Láttam, hogy bánsz Inuyashával. Hírhedtnek nevezted, mintha egy bűnöző lenne. Ezzel ellentétben engem nem akartál bántani. Te nem vagy rossz ember. Még az ékkőszilánk is sokkal tisztább, mint amiket szellemek szereznek meg. Kagura becsapott téged. Nem Inuyasha mindenki ellensége, hanem Naraku.

– Ebből elég! – szól közbe a szélboszorkány. – A farkasszellem lábában is vannak szilánkok. Szerezd meg azokat is és itt végeztünk.

A férfi elveszi az üvegcsét Kagome kezéből mielőtt elengedné a lányt, majd egy könnyed csuklómozdulattal ránt egyet a láncon. A mozdulat hullámként fut végig a fegyveren, aminek következtében a fogak elengedik Inuyasha karját. Egy újabb rántás, és a lánc ismét gazdája kezében pihen.

Kagome Inuyashához fut. A félszellem bal karján súlyos sebet hagyott az előző malőr. A fogak talán még a csontjáig is hatolhattak.

– Jól vagy? – kérdezi aggódva.

– Mégis hogy lennék jól? – vág vissza dühösen Inuyasha. – Hogy adhattad oda neki a szilánkokat?

– Persze, az nem is fontos, hogy megmentettelek vele...

– Ugyan, mitől?

– Jellemző... De legalább megint rád lehet ismerni és nem nyafogsz, mint egy gyerek...

– Hé! Az csak...

A félszellem hangját elfedi a robaj, ami Kagome háta mögül hallatszik. Amint a lány megfordul, azt is látja, mi váltotta ki. Kouga nyilván rátámadt a férfira, aki őt is el akarta kapni a lánccal. De a farkas túl gyors számára, így a fegyver célt tévesztve egy fára csavarodott rá. Amint pedig a férfi vissza akarta rántani, úgy roppantotta össze a vastag törzset, mint egy óriáskígyó az áldozatát.

Kouga most a férfi körül járkál. Igyekszik felmérni ellenfelét, mielőtt rávetné magát. Az idegen már el is dobta a láncot, mivel az használhatatlanná vált a beleakadt törzzsel együtt. Kezében nincs fegyver, úgy néz farkasszemet Kougával.

A szellem megindul a férfi felé. Annak sem kell több, egyik kardját előrántva felé csap. Ha nem Kougával küzdene, támadása be is talált volna. A farkas viszont egy szemvillanás alatt ellenfele háta mögé kerül. Az ő ütése nem is vét célt. A férfi megtántorodik, de nem is ad Kougának sok időt. Kirántja a másik kardot is a hátán csüngő tokból, majd amíg a szellem még közel van hozzá, oldalra kinyújtott karokkal forogni kezd a saját tengelye körül. Most Kouga torpan meg és kap az arcába egy embertelen rúgást.

– Azonnal hagyjátok abba! – kiáltja Kagome a küzdők felé, de azok mintha meg sem hallanák. A farkasszellem alig pár pillanatig volt a földön, mielőtt talpra állt, hogy folytassa a harcot.

– Semmi értelme – nyög közbe fájdalmasan Inuyasha, miközben Mirokuék is elindulnak feléjük. – A szellemeknek a vérükben van a csatározás...

Kagome gyilkos pillantást vet a félszellemre.

– Te már csak tudod, mi? – paszírozza ki a fogai között. – Komolyan mondom, mindannyiótokra kellene egy olyan varázsfüzér...

– Ezt kikérem magamnak! Ne sér...

– Fekszik!

Amíg a többiek Inuyasha köré gyűlnek, Miroku pedig nekilát ellátni a félszellem sérüléseit, Kagome tekintete továbbra is a küzdő feleket kíséri. Aggodalommal tölti el, amit lát, hiszen a csata egyáltalán nincs eldöntve. Kougának nem adnak akkora előnyt a lábában fénylő szilánkok, mint bárki más ellen. Ha nem is annyira szélsebes, mint a farkasszellem, a férfi gyors, kecses és könnyed mozgása kiegyenlíti az esélyeket. Gyakran valósággal eltáncol Kouga támadásai elől.

Kouga viszont lassan fáradni látszik. A férfi egyik rohamánál védekező pozícióban behajlítja a lábait, amit ellenfele ki tud használni. Egyik lábával a farkas térdére, másikkal a vállára lépve átugrik felette, de mielőtt földet érne, fordulásból ismét fejberúgja a szellemet. Kouga újra földre kerül, és ezúttal már nem ugrik azonnal talpra.

– Tökéletes! – értékel a háttérből Kagura leplezetlen örömmel a hangjában. – Öld meg őket! Aztán menjünk!

Kagome szíve nagyot dobban ijedtében a szélboszorkány utasítása hallatán. Ha már Inuyashát és Kougát is legyőzte, ők már nem jelenthetnek számára gondot. A férfi viszont nem indul el a farkas felé, aki a legközelebb van hozzá. Ehelyett lassan megfordul, és Kagurára néz.

– Mindet? – kérdez vissza hitetlenkedve.

– Mit vártál? – csattan fel a nő. – Persze, hogy mindet! A farkastól meg el ne felejtsd elvenni a szilánkjait!

A férfi tekintete egy rendkívül hosszú pillanatig találkozik Kagoméével. Arcáról tanácstalanság sugárzik. Végül lesüti a szemét.

– Nem – jelenti ki határozottan.

– Hogy? – döbben le Kagura az ellentmondás hallatán.

– Ha csak erről a kettőről lenne szó, még vállalnám – mutat a férfi Kougára. – De ártatlanokat nem ölök.

– Mit képzelsz magadról, te... Te hálátlan kis... – hebegi a nő a megfelelő szavakat keresve. – Te akartál világot látni! Naraku meglátogatta az apádat álmában, hogy ideküldessen vele! A szellemek között esélyed sem lett volna életben maradni! Ezért adtunk neked hatalmat, hogy túléld az összecsapásokat! Te pedig ezek után megtagadod Naraku parancsát?

– Sosem láttam ezt a Narakut. Ha parancsolgatni akar, jöjjön ide ő maga! Nem tartozom neki semmivel.

– Most már nem is fogod látni – sziszegi mérgesen Kagura, miközben széles mozdulatot tesz a legyezőjével.

A férfi félreugrik a pengetánc támadás elől, majd kardjait megmarkolva rohanni kezd a szélboszorkány felé, riadt menekülésre kényszerítve a nőt. Tollpihéjén repülve Kagura leplezetlen utálattal néz vissza rá.

– Ne hidd, hogy ezzel vége, te áruló! – kiáltja. – Találkozunk még!

A férfi tekintete addig kíséri a szélboszorkányt, amíg az el nem tűnik a fák lombjai között. Utána megfordul, és lassan Kagoméhoz sétál. Kezében ismét ott van az üvegcse, amit a lánytól elvett.

– Tessék – mondja, miközben visszaadja. – Nálad jobb helye van.

Kagome értetlenül veszi át a szilánkokat.

– Csak úgy? Magadtól? – kérdezi óvatosan.

– Miért tartogassam? – kérdez vissza a férfi, miközben elteszi a fegyvereit, majd leszedi a mellvértjére erősített szilánkot. – Sőt, ezt is közéjük rakhatod. Én úgyis megyek vissza a hajómhoz, aztán elindulok haza. Ha az itteni tapasztalatokat elmesélem otthon, talán még az öcsémet is meg tudom győzni, hogy kipróbálja magát egy igazi csatában. Jó, jó, tanul meg gyakorolgat, de csak az elmélet nem fogja segíteni a túlélésben. Meg aztán... Valamikor úgyis látogatóba megyünk apám régi barátjához... De rég nem láttam már az öreg szultánt...

– Hosszú az út? – szakítja félbe a lány.

– Eléggé, de nem vészes. Csak nyugatra, aztán a part mentén egészen haza... Azt mondjuk sajnálom, hogy ilyen következményei voltak ennek a félreértésnek. Remélem, mindketten hamar talpra állnak...

– Emiatt nem kell aggódni, szívós mindkettő...

– Hát akkor én indulok is... Minden jót!

– Neked is!

Ahogy Kagome a férfit kíséri tekintetével, gondolatban azt reméli, sikeresen hazaér.